
|
| | | írta: xtremer | 2009. október 18. (vasárnap) | 11:58:07 | | | |

| AMD Radeon HD 5900
Elsőként egy fórumbejegyzésből értesülhettünk arról, hogy az AMD által kibocsátott új OpenCL béta meghajtók új, eddig nem látott típusjelzéseket is tartalmaznak.
Ezek között a Radeon HD 5900 sorozat érdemel említést, amelynek számozása arra utal, hogy a cég még feljebb tudja tornászni a felső korlátot, hiszen az elsőként bejelentett fejlesztés 5800-as sorozatszámmal bukkant fel.
|
| |
| | | | |
| | | írta: Andyca | 2009. augusztus 10. (hétfő) | 10:57:10 | | | |

| Egyre keresettebb
Napjainkra a felhasználók számára fontos lett, hogy az internetes tartalmakat a tévéiken is megtekinthessék. A folyamat nem elsősorban a gyártóknak köszönhető, hiszen ők hiába dobnának piacra webfunkciókkal ellátott termékeket, ha azokra nem lenne kereslet.
A piac növekvő fontosságát mutatja, hogy az idén netképes televíziót mutatott be az Intel és a Yahoo, a Samsung, legutóbb pedig az LG.
-Forrás: SG |
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. július 14. (kedd) | 08:23:17 | | | |

| A Windows 7-et is átugornák a vállalatok
Érdekes felmérést közöltek a napokban a tengerentúlon, amelynek eredményei szerint a vállalatok nagy többsége a Vista után a Windows 7 telepítését és alkalmazását sem tervezi - a fő indok a takarékosság.
A Quest Software ScriptLogic részlege mintegy 20 ezer kérdőíven kérte ki az IT adminisztrátorok véleményét az Egyesült Államokban, elsősorban a jelenlegi gazdasági helyzet cégekre gyakorolt hatásaival, valamint az új Windows verziók alkalmazásával kapcsolatban. Kiderült, hogy a Vista után a Windows 7 sem számíthat gyors elterjedésre a vállalati szegmensben, bármekkora is a népszerűsége az otthoni felhasználók körében.
-Forrás:SG
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. július 3. (péntek) | 08:47:48 | | | |

| Terjed a Michael Jackson-vírus
Figyelmeztetést adott ki csütörtökön egy számítógépes cég, amely szerint egy veszélyes, Michael Jackson című e-mail-vírus terjed világszerte. A Sophos szerint a vírusos internetes levélben azt hirdetik ismeretlenek, hogy a dokumentum az egy hete elhunyt popsztár eddig még ki nem adott dalait és exkluzív, soha nem látott fotóit tartalmazza - ebből persze egy szó sem igaz. Az internetezők tehát arra figyeljenek, hogy a "sarah@michaeljackson.com" internetes címről érkező, "Remembering Michael Jackson" című e-mail-t semmiképpen se nyissák meg, mert ekkor egy vírus kerül a számítógépükre.
-Forrás:Index.hu |
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. július 2. (csütörtök) | 07:21:05 | | | |

| Idén jelenik meg az új usb
25 gigabájt 70 másodperc alatt – adatmásolás terén a SuperSpeed USB akár tízszeres sebességnövekedést is képes produkálni.
Az iparág szakembereinek véleményére alapozva a TechOn! magazin úgy számol, 2009 végére kerülhetnek le tajvani pc-gyártók műhelyeiből az első usb 3.0-ás csatolóval készült személyi számítógépek, az átviteli szabvány tömeges elterjedésére azonban 2010 első feléig biztosan várnunk kell.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. július 1. (szerda) | 13:09:26 | | | |

| Letölthető a Firefox 3.5
A legújabb Firefox gyorsabban tölti be a JavaScript tartalmakat, és támogatja az új HTML-szabványt.
A Mozilla a múlt héten azt ígérte, hogy ma megjelenik a Firefox 3.5 végleges verziója.Ezúttal a cég betartotta ígéretét, a mozilla.com weboldal és a magyar nyelvű szájt is már az új kiadást ajánlja fel letöltésre. A végleges verzió megegyezik a múlt csütörtökön megjelent RC3-mal.
-Forrás:index.hu |
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. június 21. (vasárnap) | 22:51:22 | | | |

| Grafikus Erőművek
William Dally a francia Hardware.fr oldalnak nyilatkozva beszélt saját és cége elképzeléseiről, a jövőről alkotott képről. Kiderült, hogy igazi erőművek megjelenésére számítanak, a grafikus chipek teljesítménye pedig 20 teraflops körül alakulhat 6 éven belül, ami a jelenlegi csúcskategóriás megoldások (AMD Radeon HD 4890 és nVidia GeForce GTX 285) erejének nagyjából hússzorosát jelentené az asztali vonalon.
-Forrás:Sg.hu |
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. március 23. (hétfő) | 19:40:03 | | | |

| Csak a Chrome élte túl a hackerversenyt
A TippingPoint által megrendezett versenyen két hacker gyűjtötte be a díjakat, mégpedig az IE8, a Safari, valamint a Firefox friss verzióinak feltörésével.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. március 17. (kedd) | 19:43:12 | | | |

| Megjelent a Dell Adamo laptop
Az év egyik legérdekesebb új laptopja a csúcskategóriás, pengevékony, 13,4 hüvelykes kijelzővel felszerelt a Dell Adamo, amit 1999 dollárba kerül, és legalább olyan szép, mint az Apple MacBook Air. A hordozható számítógépet hasonló alumínium testet kapott, mint a legújabb Macbookok. Vastagsága 0,65 hüvelyk, és a Dell szerint ezzel az Adamo lett a világ legvékonyabb laptopja, ám ez vitatható: a Macbook Air az egyik végén valamivel vaskosabb, a másik végén valamivel vékonyabb.A laptop kijelzője 1366x768 pixeles, és az alapváltozat 1.2 GHz-es Intel Core2Duo processzorral, 2 GB memóriával, 128 gigabájtos SSD háttértárral van felszerelve.
-Forrás: Index.hu
|
| |
| | | | |
| | | írta: Andyca | 2009. március 9. (hétfő) | 08:10:59 | | | |

| Firefox 3.1 helyett rögtön a 3.5
A változások jelentőségére hivatkozva a Mozilla még a végleges változat megjelenése előtt módosítja a verziószámot, így a Firefox 3.1 helyett rögtön a 3.5 érkezik - amint lezárul a tesztelés.
A fejlesztők legutóbbi találkozójukon döntöttek úgy, hogy a 3.5-ös verziószám sokkal jobban jelzi az elvégzett munka nagyságát, valamint a változások méretét és jellegét. Az elhúzódó tesztelés után most végre látszik a fény az alagút végén, így hamarosan egy újabb bétaváltozatot, ezt követően pedig már a megjelenésre elméletileg kész RC-verziókat vehetjük a kezünkbe.
-Forrás:SG |
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. március 7. (szombat) | 10:52:34 | | | |

| A Firefox kevésbé biztonságos böngésző
Tavaly több biztonsági rést találtak benne, mint az Explorerben, a Safariban és az Operában összesen.
Bár a sokéves rendszergazda vicc szerint az Internet Explorer az igazi férfiak böngészője (minden nap új kaland, veszély és kockázat), a Secunia biztonságtechnikai cég felmérése szerint ez ma már csak legenda, sőt valójában a Firefoxban van a legtöbb hiba.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. február 15. (vasárnap) | 22:21:25 | | | |

| Távorvoslás karórával
Az Exmocare nevű amerikai cég olyan karóra méretű bioszenzort fejlesztett ki, mely szinte tökéletes pontossággal detektál bizonyos szív- és érrendszeri zavarokat.
A szerkezet a számítógépen riaszthatja a háziorvost, vagy akár a mentőket is.
Rengeteg kutatás irányul az orvosi távmonitorozó rendszerek fejlesztésére. Eddig még nem sikerült olyan eszközt kialakítani, mely nem zavarja viselőjét a mindennapi tevékenységében, és szenzorai megfelelően képesek detektálni a felmerülő problémákat.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. február 10. (kedd) | 21:38:09 | | | |

| Véget ér a Windows XP támogatása
Április 14-től csak biztonsági frissítéseket kapnak a felhasználók.
Tíz héten belül a Windows XP kikerül a Microsoft fő támogatási rendszeréből. Április 14-én a redmondi cég valaha létezett legsikeresebb operációs rendszere belép a nyugdíjas szoftverek klubjába, vagyis a korábbi általános támogatási rendszerből átkerül a meghosszabbított támogatási rendszerbe.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. február 4. (szerda) | 10:03:55 | | | |

| Erősödött a Firefox a Safari és a Chrome
Az utóbbi néhány hónapban a Safari erősödött a legjobban, a Mozilla vesztett a lendületéből, a Chrome pedig csak szeretne bekerülni a nagyok közé.
Most az internetezők 67,55 százaléka használja az Internet Explorert, a piaci részesedése 7 százalékkal csökkent egy év alatt, derült ki a Ne Applications webes piackutató cég legfrissebb jelentéséből. Legfőbb riválisa, a Mozilla Firefox 3 százalékot erősödött, így most 21,53 százalékon áll.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. január 29. (csütörtök) | 22:48:22 | | | |

| A leggyorsabb kétmagos
Az Intel az év elején végrehajtott gyors árcsökkentések után egy új processzort is piacra dob, ez lesz az eddigi leggyorsabb kétmagos lapka. Az E8700 jelzéssel érkező termék a Core 2 Duo családot képviseli majd, az órajelét 3,5 gigahertzre állították a mérnökök.
Az új processzor a 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő Wolfdale magot használja, ennek megfelelően a TDP fogyasztása 65 watt, a megosztott másodlagos gyorsítótára pedig 6 megabájt lesz. A adatok alapján a termék már rendelhető státuszban van, de a listaárat még nem közölte az Intel. Ez arra enged következtetni, hogy a közeljövőben a kétmagos Core 2 Duo processzorok esetében némi árcsökkentés várható, ennek köszönhetően az új jövevény az E8600 pozícióját veheti át a 180-200 dollár közötti árszegmensben.
|
| |
| | | | |
| | | írta: xtremer | 2009. január 25. (vasárnap) | 10:08:45 | | | |

| ...az AMD-nél
Az AMD nyilvánosságra hozta negyedik negyedéves beszámolóját, valamit a 2008-as évre vonatkozót is. A számok borzasztók, de javuló tendenciát mutatnak.
|
| |
| | | | |
| | | írta: Andyca | 2009. január 20. (kedd) | 10:33:19 | | | |

| Szélesvásznú televízió
A Philips új, Cinema 21:9 nevű készüléke azt ígéri, hogy most már tényleg vége az ilyen zavaró apróságoknak, ez a képarány már pontosan megfelel a mozivásznakénak. A képernyő egyébként 142 centi átlójú, és a cég Ambilight technológiáját alkalmazza a kép megjelenítéséhez. A 21:9 képarány elvileg pontosan az ember szeméhez van optimalizálva: a perifériás látásunk éppen egy ilyen téglalap alakú látómező széleiig tart. A tévé februártól lesz kapható, de az árát még nem árulták el.
-Forrás:Index |
| |
| | | | |
| | | írta: Andyca | 2008. november 27. (csütörtök) | 14:43:20 | | | |

| A Fujitsu-Siemenstől
A Fujitsu-Siemens az Egyesült Királyságban elindította új programját, amelynek keretein belül az új laptopokat vásárlók minden három évben új példányt kapnak teljesen ingyen. Az Esprimo sorozatnál egyéb ajánlattal csábítják az érdeklődőket.
A cég hivatalos oldalán olvashatjuk a fontosabb részleteket, ezekből pedig kiderül, hogy két különböző laptopcsalád bővült ki speciális ajánlattal.
|
| |
| | | | |
| | | írta: Taky | 2008. február 7. (csütörtök) | 20:48:54 | | | |

| Kiszivárgott a Vista SP1
Ahogy az várható volt, kalózéknál megint nem bírtak magukkal, pláne azután, hogy a Microsoft bejelentette, egészen március közepéig várna a megjelenéssel. A fájlcserélő oldalakon széltében-hosszában terjed a javítócsomag. A tegnap megjelent első beszámolók szerint a különböző népszerű torrentoldalakon egyszerre bukkant fel a Windows Server 2008 és a Windows Vista SP1, vagyis az asztali operációs rendszer első nagyobb javítócsomagja. Bár Redmondban elhatározták, hogy egy kisebb hiba miatt még további hat hetet várnak a hivatalos megjelenéssel, az RTM, vagyis a sokszorosításra kész verzió máris kiszivárgott és köszöni szépen, jól érzi magát a felhasználók számítógépein. Az elkövetkező hat hetet ugyanis a mérnökök egy fontos hiba kijavításával töltenék, amely egyes esetekben a meglévő szoftveres meghajtók és az eszközök automatikus letiltását eredményezi a javítócsomag telepítése esetén. Bár a probléma megoldható az érintett meghajtók újratelepítésével, a Microsoft illetékesei úgy ítélték meg, hogy ki kell deríteni a hiba okát és csak ezt követően adhatják ki a kész javítócsomagot, hogy megelőzzék a tömeges negatív visszajelzéseket. Ez persze nem váltott ki nagy örömet a felhasználók és a cég partnerei részéről, akik közül sokan fejezték ki elégedetlenségüket a Vista hivatalos blogoldalán, ám a döntést egyelőre nem módosították, így marad a várakozás.
Forrás:SG |
| |
| | | | |
[ SUPPORT ]
|
| . Utolsó 5 portál és sport hír | | | |
|