Elsőként egy fórumbejegyzésből értesülhettünk arról, hogy az AMD által kibocsátott új OpenCL béta meghajtók új, eddig nem látott típusjelzéseket is tartalmaznak.
Ezek között a Radeon HD 5900 sorozat érdemel említést, amelynek számozása arra utal, hogy a cég még feljebb tudja tornászni a felső korlátot, hiszen az elsőként bejelentett fejlesztés 5800-as sorozatszámmal bukkant fel.Rögtön megindultak a találgatások, hogy az AMD az 5800, majd pedig az 5700 két-két példánya után pontosan mit is tartogat a készülő, ám várhatóan sokat csúszó Fermi, azaz a GeForce 300 ellen.
Egyes vélemények szerint a meghajtóban szereplő eltérő sorozatszámok arra utalnak, hogy az 5900 egy egészen új fejlesztés lesz, vagyis nem a már megjelent zászlóshajó további bővítgetésével, avagy az órajelek egyszerű emelésével juthatunk el magasabb szintekre. Ezen írásokban lehetségesnek tartják az 1920, illetve 1600 stream processzort tartalmazó új változatok felbukkanását, lehetőleg 1 GHz körül magórajellel, míg mások egy sokkal egyszerűbb útvonalat képzelnek el.
-Forrás:SG.hu